A Vidovszky család „WAZ” nevű címere Vidovszky család
       
Családfa Hírek Fotógaléria Kezdő oldal

Hírek

| 2000 | 2001 | 2004 | 2005 | 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 |

László Kálmán hozzászólása

László Kálmán hozzászólása

Kedves Vidovszkyak és Csatolt részek!

Lám, megint itt vagyunk. Immár 29. alkalommal. Joggal vetődik fel a kérdés, mi az, ami mindnyájunkat összegyűjt, amiért otthon hagytunk csapot-papot, céget munkanapon, unokáink szereplését a Kolozsvári Magyar Napokon és magát a jelzett napokat, és csak siettünk TALÁLKOZNI.

A válasz egyszerű. A Vidovszky elődöktől olyan értékeket kaptunk, melyek meghatározták egész életünket s melyekre szívesen emlékezünk ismét és ismét, olyan példákat, példamutatást láttunk a Vidovszky ősök sorában melyek ha belénk ivódtak nem tudunk megszabadulni tőlük és nem is akarunk.

Ha csak a magam példáját veszem elő, akkor is rengeteg hatásról tudok beszámolni.

Legrégibb emlékem II V. Ferenc nagyapámhoz és Czilhert Henriette nagyanyámhoz köt. Nagyapám halálakor 1946-ban csak 2 éves voltam, de az elbeszélésekből megtudtam, hogy a dési vasúti műhelynek volt főnöke, tehát a főnökség nem szégyen, hanem erény, büszke voltam rá. Nanóka, Jetti néni nagyanyám , mint minket naponta meglátogató, hajlotthátú öregasszony van emlékezetemben. Savanyú cukorka mindig volt nála, az inséges idők ellenére. Az öregkor lehetséges egyensulyát juttatja eszembe.

Erzsike néninek a kereskedelmi hozzáállása volt lenyűgöző. Ha annak idején a kommunista időkben nagyritkán meglátogathattuk, ő segített értékesíteni és zsebpénzé varázsolni az általunk kivitt cipőket, pamutholmikat, törülközőket. Munkahelyi kollégáinak részletre is adta, teljes nyilvántartást vezetve. De bátorsága is példamutató. 1956-ban maradt kint Magyarországon, miután két évet töltött a Szekuritáté fogságában. Információkat akartak kiszedni belőle egykori magasrangú vezetőkről, akiknek irodavezetője volt az 1940-44 közötti négy év alatt. Sok megpróbáltatáson ment keresztül. Három szobás lakásukba, ahol nagyanyámmal és Gabi húgával éltek, még két családot telepítettek be, az egyik éppen rajtuk keresztül mehetett ki a konyhába vagy a fürdőszobába. 1956 után új életet kezdett, boldog folytatása volt az előzőnek. Hetente küldte sűrűsoros gépelt leveleit, beszámolva felénk a budapesti szűk és tág rokonság minden eseményéről.

Feri bácsi, azaz III. V. Ferenc számomra mindig a MÉRNÖK volt. Az, hogy én is műegyetemet végeztem, abban az ő híre jelentős volt. A híreket Édesanyámtól kaptuk , neki is bálványa volt BÁTYÓ, aki sokáig nem jöhetett Kolozsvárra, így későn ismerhettem meg személyesen. Afrikából irt beszámolói élményszámba mentek. Feltaláló is volt. Találmányaiból vette a leányfalui telket. (Mérnöki éveim alatt nekem is volt 11 elfogadott találmányom. Én jóval kevesebbet kaptam értük, de bepótoltam a kolozsvári házvásárlásba.). Gazdaember volt. A leányfalui kert, példás mintakert lett. Talán az ő inspirálására lett nekünk is vidéki házunk-kertünk Bikalon ….és márkás szilvapálinkánk. És nem utolsó sorban kell beszéljek pedáns életvitelérél, pontosságáról, rendszeretetéről …amit azonban nem sikerült magamévá tennem.

Gabi néni példájából megtanultam, hogy rossz időkben is lehet jóra várni, bíznunk kell a megújulásban és ezért tenni kell. Kijutott neki is a kétéves börtön az osztályharcos kommunista időkben. Egyszer, amikor meglátogattuk uborkaszeletekkel volt tele az arca. A börtönben összeszedett kiütéseit gyógyította. Későn ment ő is férjhez. Nagykárolyi evangélikus lelkész mellett végezte a gyülekezeti tevékenységet. Sokszor voltam nyaralni ott s a két hektáros kertben igen jól éreztük magunkat ottan összeszedett barátaimmal.

A végére maradt Édesanyám példája, aki a családi összetartozás mintaképe, mai szóval menedzsere, aki mindenkit ismert a rokonságból, mindenkiről tudott egy-két , vagy akár több sztorit. Télen hallottunk a gyermekkori dési vagy békéscsabai történeteket, unokatestvéri élményeket. Az u.n. Nevelés nagy részét tőle kaptuk, nem csak azért mert Édesapám 5 évet töltött a Duna csatornánál és börtönben. Ő a kántori állása mellet többet volt velünk, de ő volt akinek a kimondottan ínséges időkben bíztositania kellett a négy gyermek részére az ételt, ruhát, iskolát. Hősnek tartom, hogy mindemellett mosolygós, mindenkihez barátságos tudott lenni. Bárkinek felvállalta gondját-baját és intézte is azokat, gátlást nem ismerve, akár a főhivatalokig eljutott, ha segíteni kellett. Nem tudott haragudni senkire, csak megbocsájtani. Szabad nekünk jobbnak lenni volt sokszor ismételt jelszava.

Ezek a gondolatok jutottak most eszembe, ezek a Vidovszky forrásból jövő meghatározó szép emlékek, melyekhez kapcsolódnak a jelen levő V. rokonság igen sok emléke, melyek igazolják az előbbieket, melyek melengetik lelkivilágunkat, s melyek átadása a mai és holnapi generációknak mindnyájunk kötelessége.

Ezért siettünk ide.

László Kálmán Barnabás
(2019. augusztus 26.)

Nyomatótbarát verzió