Hírek

| 2000 | 2001 | 2004 | 2005 | 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 | 2020 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024 |

Üzenet Erdélyből

Népszavazás

Kedves anyaországi Rokonság,

többetektől is kaptam a népszavazás eredménye fölött sajnálkozó, sőt bocsánatkérő sorokat. Mennyire bánjátok, hogy az történt, ami történt és mennyire együttéreztek velünk! Nagyon köszönöm az együttérzést, azoknak a rokonoknak is, akik azt maguk is ugyanúgy érzik, csak nem foglalták levélbe.

Most rajtam a sor, hogy megkövesselek titeket azoknak az erdélyi magyaroknak a minősíthetetlen viselkedéséért, akik pillanatnyi életérzésüknek „magyar állampolgárokat nem szolgálunk ki!”, „Csíksomlyón is betörjük a magyar rendszámú gépkocsik szélvédőjét!” és más hasonló jelszavakkal adnak hangot, akik egyrészt mint székelyek ki akarnak lépni a magyar nemzettestből, másrészt lepannonozzák – és ezzel az új keletű szóval mintegy lenemzetárulózzák – az anyaországi magyarokat. Becsületszavamra: ezek a negatív reakciók sokkal-sokkal inkább fájnak nekem, mint a népszavazás kimenetele, bár ami ez utóbbit illeti, tudom, hogy súlyos csapást jelent kárpátaljai és délvidéki nemzettársainknak, vértestvéreinknek, akikkel mélységesen együttérzek.

Szívem szerint senkire sem neheztelek, aki elment népszavazni és meggyőződése szerint ütötte a pecsétet ide vagy oda. Azokat is megértem, akik távolmaradásukkal erről a népszavazásról mint olyanról mondtak ítéletet. Csak a közömbösségből és lustaságból otthon maradók viselkedését tartom aggályosnak. Főleg pedig azokra haragszom, akik ezt az újabb „magyarok versus magyarok” hadjáratot az eleve kilátástalan népszavazás ostoba kierőszakolásával kezdeményezték.

Egy kivételesen tehetséges, fiatal újságírónőnk (jegyezzétek meg a nevét: Parászka Boróka) alkalmi cikkében fején találta a szeget: áhitozunk a kettős állampolgárságra, holott azzal az eggyel sem tudunk optimálisan élni, amelyik törvényszerűen megvan. Egyetértek vele. Itt van egy ország, Románia, amelyik az idén elérte a 8 %-os gazdasági növekedést és amelyben karnyújtásnyira van a 10% alá szorított évi infláció, ahol a Nemzeti Bank mesés valutatartalékot halmozott föl és az államadósság folyamatosan csökkenőben. (Bocsássatok meg, drága rokonok, hogy ez utóbbi két tényezőt pillanatnyilag nem tudom adatszerűen megjeleníteni, de felelek jelzőmért, illetve minősítésemért.) Ebben az országban az utóbbi négy évben eltűnt a magyarellensség, mint tényleges politikai szólam, amennyiben az egyetlen politikai erő, amely még magyarellenes, a Nagyrománia Párt szavazóinak majdnem felét elveszítette és a parlamenti pártok egytől egyig kizárják csak a gondolatát is annak, hogy együttműködjenek vele. (A közmagyarok románellenes érzelmei sajnos nem tűnnek el analóg mértékben, de most épp nem erről van szó.) E bíztató jelek ellenére nemzetiségi képviseletünk kihívói, akiknek „minél roszzabb a magyarságnak, annál jobb nekünk”, minden tőlük kitelőt elkövettek, hogy az RMDSz ne kerüljön be a román parlamentbe. Mint aki Sütő András, Kányádi Sándor és más tekintélyes alkotók között magam is aláírtam a tizenhét magyar értelmiségi Nyilatkozatát (amelynek – értesüléseim szerint – hatalmas, ha nem éppen döntő befolyása volt a magyar választókra), kénytelenül bár, de legjobb meggyőződésem szerint korteskedtem az RMDSz, a romániai magyarság parlamenti képviselete mellett, katasztrofálisnak tartom azt az elképzelést, hogy a romániai magyarságnak elsősorban nem önerejéből, hanem az anyaországtól való „lejmolásból” kellene építkeznie. Kell a segítség, persze hogy kell, de csak olyan területeken, amelyeket önerőből nem tudunk kielégítően ellátni. Zenetörténész vagyok, nem közgazdász, így csak feltételesen hozom a család nyilvánossága elé idevágó dilemmáimat. Tisztelettel kérdem: tudtok ti arról, hogy a székelység optimálisan gazdálkodnék a mérheteten vagyonnal, amelynek a közösségi erdők visszaszármaztatásával jutott birtokába? Tudtok ti olyasmiről, hogy a Romániai Magyar Közgazdászok Társaságának állásfoglalásait követően társadalmunk megtett volna minden lehetségest az erdélyi falu korszerűsítéséért, túléléséért? Terjed a dévai, a zsoboki, az ilyefalvai példaadás? (Olcsó célpontja volna e kérdéssornak Székelyudvarhely, amely – mivel csaknem színmagyar, tehát Románia törvényei szerint, ha csak kivételképpen is, etnikai autonómiát élvez – konjunkturális helyzetét olyan vétkes pótcselekvésekben éli ki, mint a kolozsvári Gheorghe Funar giccses emékműveit túllihegő szoborpark.) Helyeselhető-e az anyaország bárminő olyan megsegítése, amely számszerűsítve meghaladja önmegsegítésünk mértékét?

Édes rokonok, kérlek, ha csak annyival is, bátorítsatok azzal, hogy ellentmondtok nekem!

Szeretettel,

László Ferike, Feri és Feri bácsi

Dr. László Herbert Ferenc

Németh Ákos Ferenc
(2004. december 15.)

Nyomatótbarát verzió