Hírek

| 2000 | 2001 | 2004 | 2005 | 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 | 2020 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024 |

Történet Vidovszky Béláról

Születésének 120-ik évfordulójára 2003-ban lejegyezte húgának unokája, dr. Perneczky László

Bevezetésként – a történet hátteréül - megemlítem, hogy Vidovszky Béla (1883. 07. 02 – 1973. 02. 06.) festőművész 1912-től 1944-ig a Szolnoki Művésztelep törzstagja volt. A Művésztelep az 1901-ben alakult Szolnoki Művészeti Egyesület alapszabálya szerint működött, amely egy szolnoki állandó képtár igényét is megfogalmazta.

Ezután két idézetet is átveszek Zsolnay Lászlótól, a Századvég XI. évf. (2001) 8.-9. számában a szolnoki művésztelepről írt tanulmányából:

„… A szolnoki tájképfestő iskola egyik legjelentősebb képviselője Vidovszky Béla. Budapesti, müncheni és párizsi tanulmányok után lett a művésztelep tagja. Tájképeiben nyilvánult meg leginkább tehetsége, ezek színérzékéről, megfigyelőkészségéről tettek tanúbizonyságot. Ezek mellett még fontos megemlítenünk portréit és enteriőrjeit is. …”

„… A nyugodt alkotómunkát a második világháború zavarta meg. Szolnokot 1944 nyarán súlyos bombatámadások érték, a művészkert gyönyörű fenyői alatt német páncélosok ásták be magukat. A harcok során tönkrementek a műtermek, a Művészeti Egyesület muzeális képgyűjteménye, teljes irat- és jegyzőkönyvi anyaga. Maga a város is romokban hevert. Hiteles számítások szerint több mint négyezer festmény tűnt el vagy pusztult el Szolnokon. …”

Lássuk ezután a történetet.

Valamikor a hatvanas évek végén felbukkant a Bizományi Áruház vállalat budapesti, Kossuth Lajos utcai fiókjában egy Vidovszky kép. Édesanyám fedezte fel és azonnal telefonált nekem, hogy nézzem meg. Szerinte a kép eredetiségéhez nem férhetett kétség, bár nagyon furcsa aláírást látott rajta. Én még aznap munkaidő után hazarohantam pénzért, és a hat órai zárás előtt beestem a boltba: 1800 forintért megvettem a képet. Mivel a kép ismerősnek tűnt, elővettem a Szolnoki Művésztelepről megjelent képekkel illusztrált könyvemet, amelyben két Vidovszky kép reprodukciója is szerepel. És valóban közülük az egyik, a „Szolnoki szoba” című, ugyanaz volt, mint a megvásárolt festmény. Legnagyobb meglepetésemre azonban a könyvben a kép tulajdonosaként a Magyar Nemzeti Galéria szerepelt. Összehasonlítva a képemet és a reprodukciót, - valamint édesanyám említett észrevétele is eszembe jutott - felfedeztem, hogy a kettő között van eltérés, de mindössze csak egy apró eltérés: a reprodukált kép jobb alsó sarkában a Béla bácsi más képekről jól ismert aláírása szerepelt, míg az általam megvásárolt képen ez hiányzott, helyette a bal alsó sarokban nyomtatott, ákom-bákom betűkkel volt felírva a festő neve. Ekkor közelebbről is megnéztem az én képem jobb alsó sarkát. Ferdén ráeső fényben jól látszott, hogy onnan valamit levakartak, nyilván az eredeti aláírást.

Később édesanyám a Béla bácsi hagyatékában fennmaradt fényképek és feljegyzések alapján kiderítette, hogy a kép teljes címe: „A szolnoki polgármester lányának zöld szobája”. Mivel a kép MNG-beli példánya a Székesfővárosi Képtár 1944 évi jubileumi kiállításán már szerepelt, keletkezése a negyvenes évek elejére tehető. Hogy milyen kalandos utat járt be a megvásárolt festmény, mielőtt hozzám került, arra csak feltevések lehetnek. Egy biztos: az MNG-ben nem hiányzik a kép, mivel az 1981. november 20-án felvett leltárban F.K.5765 leltári számmal szerepel. Az én elképzelésem szerint a következő történhetett (persze nincsenek bizonyítékok, de a bevezetőben idézettek alapján a következő valószínűsíthető):

A Szolnoki Művésztelep lakóinak minden évben egy, – lehetőleg szolnoki témájú - képet át kellett adni a telepet fenntartó Művészeti Egyesületnek, egy létesítendő Szolnoki Városi Képtár céljára. Béla bácsi közismerten ragaszkodott a képeihez, nehezen vált meg tőlük, ezért a Szolnok város részére kiválasztott képről másolatot készített. Az eredetit, amely a budapesti kiállításon sikerrel szerepelt, a Székesfővárosi Képtár megvásárolta, 1953-ban Fővárosi Képtár néven összevonás révén a Szépművészeti Múzeum birtokába, majd 1957-ben az onnan kiváló MNG gyűjteményébe jutott. A másolat sorsa azonos lett a szolnoki képtár többi képeinek sorsával, a háború zűrzavarában ellopták, széthordták. Új „tulajdonosa” az áruló jelet, a festő nevét levakarta a képről. Később, amikor az ilyesféle bűnök elévülési ideje lejárt és a képet értékesíteni akarták, a festő nevét, - eredeti minta hiányában dilettáns módon és szerencsére a másik sarokba - visszaírták, így nevesítve adták át eladásra a Bizományi Áruháznak.

Eddig terjednek a feltételezések.

Valamikor 1972-ben, amikor Béla bácsi állapota rohamosan romlani kezdett, - akkor már nem hagyta el a Munkácsy utcai műtermes lakását, a lakáson belül is csak járókerettel tudott közlekedni - édesanyám felvetette, hogy az „aláírás dolgot rendbe kellene tenni” addig, amíg lehetséges. Meg is beszélte Juliska nénivel (László Júlia volt Bála bácsi házvezetőnője, idős korában gondozója, ápolója), hogy egy alkalmas időpontban ő próbálja meg az eredeti aláírás helyreállítására rávenni Béla bácsit. Dolgozó ember lévén nem rendelkeztem szabadon az időmmel, ezért Budáról Pestre édesanyámhoz vittem át a képet. A többit az ő elbeszéléséből tudom. Hamarosan jött is a telefon, hogy vihetjük a képet. Béla bácsi a délutáni lepihenés után volt. Amikor azonban meglátta képen a manipulációt, olyan dühbe gurult, hogy teljesen hiába való lett a kérés a nyomtatott betűs név törlésére és az eredeti aláírás visszaírására, pedig ő sem vitatta, hogy a képet ő festette. »Ezt a disznóságot nem tudom úgy eltüntetni, hogy nyoma ne maradjon. Márpedig egy javítgatott képre nem teszem rá a nevemet!« Attól tartva, hogy a méregtől szélütést kap, édesanyám gyorsan távozott a lakásból. Béla bácsi az ajtóban még utána szólt: »A szolnokiak is jobban vigyázhattak volna a képemre! «

A kép azóta is így lóg a szobám falán.

-- --

Utóirat (2015. július 10.): Ez a történet szerepelt Láng Miklós 1983-ban megjelent Vidovszky Béla c. könyvében (Lektorálta Keserű Katalin, fűzött kemény papírkötés , 91 oldal, sorozatcím: Bibliotheca Bekesiensis), de meglehetősen pontatlanul, mivel édesanyám mesélt neki erről évekkel korábban és Miklós csak az emlékezetére szorítkozott. Amikor szóba került a 120 éves évforduló alkalmából az új, javított és bővített kiadás, Miklós megkért, hogy írásban juttassam el neki (az esetnek akkor már csak egyetlen élő szereplőjeként) a hitelesebb történetet, ez aztán így került a könyv új kiadásába. (Láss csodát: igen gyorsan megtaláltam az akkori számítógépemből az újabba átmentett fájlok között az eredeti word változatot, így Ági felhhívására: "Emlékezzünk Béla bácsira – kicsit megkésve, de – szeretettel", gond nélkül sikerült a honlapra rögzíteni a fentieket.) Az interneten rákeresve ezt találtam: Megvásárolható példányok: Nincs megvásárolható példány. A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük. Viszont emlékeim szerint Gyomán, a képtárban van még néhány megvásárolható példány.

dr. Perneczky László
(2015. július 10.)

Nyomatótbarát verzió